Magyar 

Page Rank

Eddigi látogatóink:

Deutsch

Az amerikai appaloosa lófajta

A XVIII. században Oregon államban alakult ki. Ez a fajta tulajdonképpen az indiánoknak köszönhető. A párductarka szín egyidejű a lóval. A fajta elnevezése a Palouse folyótól ered.

Első nevét is így kapta. Az első fehér telepesek hívták "Palouse-lónak". Az Appaloosa tulajdonképpen a Palouse-ló eltorzult elnevezése. Az indiánoknál fontos szerepet, jelentőséget jelentett a ló színe. Fontos volt nekik a szín és a mintázata a lónak. Ugyanakkor a vadászatra és a háborúkra is gondoltak, és fontossági szerepet játszott a keménység és az erő is. Mivel aztán az indiánokat 70 évvel később rezervátumokba zárták, a fajta mondhatni, hogy eltűnt. Ám 1938-ban újra tenyészteni kezdték az Appaloosa-t, és megalakult az Appaloosa Horse Club.

 

Törzskönyve ma a harmadik legnépesebb a világon. A fajta Spanyol lótól származik, mely erőt, keménységet, és színt adta a fajtának. Kedvtelésből tartják, tulajdonságai miatt tenyésztik.

Mérete változó. Jellemző a fajtára, hogy szemét fehér ínhártya veszi körül, sörénye és farka rövid és ritka. Ezen kívül finom fej, a fejen is megtalálható foltosság jellemzi az Appaloosa-t. Főleg az USA-ban Quarter lóval keresztezik, melynek eredménye az erős far, tömör testtel, mely mély, ívelt bordákkal.  Végtagjai kifejezetten szabályosak. A paták kemények, függőlegesen csíkozottak. De nem mindig. Marmagassága 150-160 cm körül van, övmérete 180-195 cm, szárkörmérete 19,5-21,5 cm. Súlya 450-530 kg. Színe: foltos.

A mintázat alapján 5félelehet:

Leopard: fehér, sötét színű pöttyökkel
Marble: acélszürke vagy pejderes, sötét árnyalattal a test szélső részein és deres a középső rész
Frost:fehértűzdeltségsötétalapon
Snowflake:kifejezettpöttyökacsípőtájékon
Blanket: fehér a csípőszegletnél, sötét pöttyökkel vagy nélkülük. A sörény és farokszőrzet fehér és fekete szőrszálakból áll.

Hátaslónak hasznosítják, de főként a színe miatt kedvelik és tenyésztik. Ugyanakkor távlovaglásra, díjlovaglásra, és ugratásban is előbukkan.

Ez a fajta a harmadik legnagyobb létszámú fajta a világon.

DREAMFINDER a legenda!

Történetének megismeréséhez kattintson a képre!